Miért képzelik el a kismamák valamilyennek a születendő babájukat? Mire jók ezek a fantáziák? Okozhatnak esetleg bajt is?  Fennmarad(hat)nak-e ezek a képek szülés után is? Mi történik, ha valaki sehogyan sem képzeli el előre a babáját?

A várandósság 9 hónapig tartó „másállapota” ugyan klasszikus értelemben véve nem minősül módosult tudatállapotnak, de a kismamák megélései több szempontból hasonlítanak rá mégis egy picit. Szélsőséges és intenzív érzelmek jelentkeznek, érezhetik, hogy elveszítik testük felett a kontrollt, hogy megváltozik az időérzékük, hogy egyre inkább befelé fordul a figyelmük, a testi-lelki folyamataikra, a bennük lévő babára, és a fantáziájuk, a képzeleti tevékenységük sokkal élénkebbé válik. Ezek a fantáziák pedig leggyakrabban természetesen a hamarosan megszületendő babájuk körül forognak.

Mi alapján épülnek fel ezek a fantáziák, mi bennük a közös, lehetnek-e hasznosak, esetleg okozhatnak bajt is?

Ezekben a fantáziákban kisbabájuk tipikusan nem csak csecsemőként, hanem már 1-2 éves totyogósként, óvodásként, iskolásként vagy akár felnőttként is megjelenhet.

Ha például valaki azt mondja születendő kisfiáról, hogy reméli olyan lesz, mint Albert Einstein és Brad Pitt összegyúrva, akkor ezzel nem kevesebbet kíván, mint azt, hogy kisfia jó pasi is legyen majd, és nagyon okos is. Nem kell azonban ennyire direkt képekben gondolkodni.

A szülők már a névválasztással, is sokszor kommunikálják vágyaikat, például etnikai vagy vallási hovatartozásukat, vagy éppen azon való túllépésüket, vagy konkrét tulajdonságokra is utalhatunk, például Virágnak elnevezve kislányukat, vagy Bátornak a kisfiúkat. A névválasztással a szülők utalhatnak arra is, hogy ki az, akire valamelyikük vagy mindkettőjük felnéz, vagy akihez erősen kötődnek. Ez tipikusan egy – akár még élő, de jellemzően idősebb, vagy már nem is élő – családtag keresztneve. Családtag keresztnevét gyakran akkor is megkaphatja a baba, amikor éppen aktuálisan hiányzik a családból egy nemzedékről nemzedékre terjedő szerep, amely fenntartja a család transzgenerációs, több nemzedéken átívelő szerkezetének egyensúlyát. Például a nagypapa, aki „egyben tartotta a családot”, vagy aki a „család bölcse” volt, vagy egy nagynéni, aki a család „fekete báránya” volt. A leendő szülők névtől függetlenül is szánhatnak valamilyen, a család szempontjából fontos szerepet születendő gyermeküknek, esetleg olyat, hogy majd kiegyenlíti valamilyen sérelmüket, vagy visszaszerzi a család korábbi jómódját. 

Ezek mind előbukkanhatnak a babáról való fantáziálásaink során, és természetesen minden kismamában teljesen más képek jelennek meg, azonban mégis vannak bennük bizonyos közös mintázatok.

A leendő anyukák az első 12 hétben tipikusan igyekeznek elnyomni magukban a fantáziaképeket, hiszen még nem merik vagy tudják elhinni, hogy jön a baba. Fokozottan igaz ez akkor, ha valamilyen okból veszélyeztetett a kismama, vagy már veszítette el pocakban lévő kisbabáját. Jellemzően a 3. hónaptól indul be a fantázia, amikor már biztosabb a terhesség, sokan csak ekkor árulják el babájuk érkezését is a családnak, a barátoknak. Sok kismamának még valamivel több időre van szüksége, hogy feldolgozza, megszokja, hogy várandós, és még később adják át magukat a fantáziáiknak, de a 4. hónaptól kezdve már nagyon nehéz kikerülni őket. Egyrészt ilyenkor már az ultrahang felvételeken is kivehető a „babaalak”, másrészt lassan elkezdik érezni a baba fizikai jelenlétét a hasukban, és a baba mozgása különösen alkalmas arra, hogy beindítsa a leendő anyuka fantáziáját, akik így egyre jobban kidolgozzák születendő babájuk külső és belső tulajdonságait. „Nagyon határozottan rugdos, biztosan olyan erős lesz, mint az apukája”, „mindig akkor kezd el mozogni, mikor zenét hall, már látom magam előtt, hogy ő is olyan szépen fog táncolni, mint anyukám”. Ezután fokozatosan tovább erősödik a fantázia tevékenység, és mire eljön a 8. hónap, a baba képe már annyira kidolgozott, amennyire csak a fantáziánktól kitelik.

Emellett a mérhetetlenül bölcs tudatalatti folyamat mellett még tesznek valamit, mivel továbbra is valahogyan gondolniuk kell a kisbabájukra. A képzeletbeli képet picit átalakítják. Eddig inkább családtagokhoz, vagy egyéb szereplőkhöz hasonlították fejben a babát, most azonban elkezdik önmagukhoz hasonlítani, ezzel megalapozva, hogy minél hamarabb egymásra hangolódhassanak majd, és minél könnyebben megérthessék egymást kisbabájukkal.

Amikor egy kisbaba túl korán jön a világra, a hirtelen anyává vált kismama új, anya szerepével való azonosulását, anyai érzéseinek megjelenését – amellett, hogy leginkább más gondoskodik kisbabájáról –, az is megnehezíti, hogy még nem bontotta vissza a kisbabájáról alkotott színes, kidolgozott képet, és így óriási lesz a szakadék a valódi babája és a képzeletbeli babája között.

A terhesség alatti fantázia tevékenység a legtöbb anyában folyamatosan zajlik, és minden mozzanatának tehát komoly szerepe van az anyává válás folyamatában. Nem céltalan ábrándozásokról van szó, ugyanis az, hogy mintegy mentális színpadi előadásként, a baba különböző szerepekben megjelenik a kismamák fantáziájában, felkészíti őket különféle helyzetekre, különféle kimenetelekre, és ezzel egyre inkább átérzik felelősségüket, és szerepről szerepre jobban tudják magukat is anyaként azonosítani. 

A fantáziálás - akárcsak az anyává válás folyamata - nem ér véget a baba megszületésével, mint ahogyan azt sokan gondolják. A baba megszületését követően a további fantáziaképeknek komoly szerepük van a szülés - mint a nők egyik legmeghatározóbb életeseményének – feldolgozásában, valamint anyai identitásuk erősítésében is. „A szüléskor az elképzelt baba találkozik a valódi babával, de ettől a fantázia-alak még nem tűnik el automatikusan. Noha az anya rendszerint felülbírálja, és a valódihoz igazítja előzetes elképzelését, az valójában megerősödik. A fantázia frissített verziója tovább él a valódi mellett. Az anya továbbra is vágyai, álmai és félelmei szűrőjén át szemléli a valóságos csöppséget. Azaz, míg az egyik babát a karjában tartja, a másikat a lelkében, és a kettő ritkán egyezik meg teljes egészében.”

Ezeket a gyerekről alkotott elképzeléseket fontos figyelemmel kísérni. Amennyiben ugyanis tartósak maradnak, a gyerek egyre inkább érzékelni fogja őket, és bár jó esetben akár segítheti is a saját identitásának kialakítását, és belső céljának elérését, felmerülhet annak a veszélye is, hogy egy nem rászabott szerepbe kényszerítjük, egy külső, tőle idegen elérendő cél felvázolásával. A szülőnek ilyenkor érdemes lehet felderítenie elképzelésének gyökerét, motívumát, hogy honnan ered, és miért lehet ez ennyire fontos az ő számára, vajon miért ragaszkodik annyira az elképzelt képhez.

Felhasznált irodalom:

Héjja-Nagy, K. (2019). Anyai élmények, módosult tudatállapotok a várandósság és szülés-születés körül. Varga K., Andrek A. és Molnár J. E. (Szerk.). A szülés és születés minősége a perinatális tudományok megközelítésében, Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.

Stern D. (1998). Anya születik. Budapest: Animula Kiadó