Donald Winnicott, brit gyermekpszichiáter szerint, anyaként pontosan azzal szolgáljuk gyermekünk egészséges fejlődését, ha nem vagyunk tökéletesek, hanem időnként porszem kerül a gépezetbe.

Anya, hagyd, majd én megcsinálom! Anya, bocsánat. Anya, én úgy szeretlek, mint egy ház! Anyaként hallani ezeket a mondatokat visszaigazolás arról, hogy jól csináltuk, ekkor azt érezzük, hogy megtanítottuk neki, amit meg kellett, hogy mindig ott voltunk, amikor szüksége volt ránk.

Egy újszülött még nem képes önálló lényként tekinteni önmagára, számára csak az az egység létezik, amit az édesanyjával él meg. Anya és baba egyek, és ez a világ legcsodálatosabb állapota gyermekünk számára, amit mi, anyukák egy ideig igyekszünk is fenntartani. Megetetjük, ha éhes, magunkhoz öleljük, simogatjuk, mosolygunk rá. Úgy tudunk reagálni kis csodánk minden rezdülésére, hogy olyan biztonságban érezze magát, ami táplálja ezt az örökkévaló gondtalan boldogságot. 

Aztán egyik nap úgy ébredünk, hogy nagyon fáradtak vagyunk, vagy talán már azt sem tudjuk, hogy amikor kinyitjuk a szemünket, akkor egy új nap kezdődött-e vagy még folytatódik az eddigi. Kimerültünk, csak pihenni szeretnénk, enni egyet jóízűen, úgy, hogy mindkét kezünket tudjuk használni, beszélgetni egy nagyot valakivel úgy, mint régen. Kicsit nosztalgiázunk, de igazából erre most nincs idő, és hirtelen magunkhoz térünk, mert meghalljuk kisbabánk sírását. Vajon régóta sír? Picit elméláztam, talán el is szenderedtem. Hibát követtem el, várnia kellett, elrontottam. Nem vagyok tökéletes anya.

Szerencsére nem is kell, hogy tökéletesek legyünk, sőt, jobb is, ha meg sem próbálunk azok lenni. Donald Winnicott, brit gyermekpszichiáter szerint, anyaként pontosan azzal szolgáljuk gyermekünk egészséges fejlődését, ha nem vagyunk tökéletesek, hanem időnként porszem kerül a gépezetbe. Ezek az apró, úgynevezett tökéletlenségek ráébresztik a babát arra, hogy anya nincs mindig azonnal ott, és ez elősegíti azt, hogy szépen lassan elsajátítsák azokat a készségeket, amik lehetővé teszik számára, hogy idővel önállóan boldogulhassanak.

Winnicott szerint a jó anya nem tökéletes, hanem ‘elég jó’. Mindig csak annyira vonódik be, amennyire kell, vagyis támogatóan elengedi babáját, hogy felfedezze a világot, de közben a háttérben ott van, jelen van, ha szükség lenne rá. Ez feltétele annak a biztonságos kötődésnek, ami elvezet ahhoz, hogy gyermekünk egészségesen működő felnőtté váljon.

Ne akarjunk mindig ott lenni, mindent megelőzni, ne érezzünk bűntudatot, ha nem vagyunk tökéletesek, és néha nyugodtan együk meg két kézzel az ebédünket vagy mozduljunk ki egy estére a barátokkal, mert ettől még ‘elég jó anyák’ maradunk, és több nem is kell.

Felhasznált irodalom: Fonagy, P. & Target, M. (2005). Pszichoanalitikus elméletek: a fejlődési pszichopatológia tükrében. Gondolat.