„Csak ezt a napot éljem túl!” - gondoltad tegnap, tegnapelőtt és azelőtt. 

Mielőtt anyuka lettél, gügyögéssel és babakacajjal teli, békésen babázós, később kacagva kergetőzős, boldogan gyerekruhákat rendezgetős, asztalt körbeülve vacsorázós, harmonikus kisgyerekes mindennapokról álmodtál. Talán valamit hallottál, hogy ez nem mindig mindenkinél alakul így, de titkon remélted, hogy majd Te megmutatod, hogy bizony ezt így is lehet. Az elképzelt békés babázás alatti lágy zeneszó, a valóságban azonban sokszor inkább death metálnak tűnik, és mindent érzel magad körül, csak harmóniát nem. A fejeden a 3 hete mosatlan hajaddal, meggyötört félőrült tekinteteddel, hányásos hálóingedben, vagy – jobb esetben, ha sikerült dél körül átöltöznöd –, hányásos pólódban, érezheted úgy, mintha kisbabád egész nap csak sírna, mintha Te órákon át próbálnád altatni, majd ha el is aludt, mintha az egész alvásidejét fejéssel kellene töltened, vagy takarítással, vagy pépes étel turmixolással – ja nem, az hangos! Közben előre tudod, hogy az éjszakát biztosan megint nem aludhatod majd végig, és azt is sejted előre, hogy este megint összeszólalkozol majd a pároddal, talán ma is azért, mert megint a zöld cumit fogja odahozni neked a kék helyett.

Néha, amikor sikerül, vagy amikor valami miatt muszáj, ebből az állapotodból szakadsz ki, és szabadulsz ki az emberek közé. Persze ehhez is az kell, hogy összeszedd az elmenős szettet a pelussal, a popsikrémmel, a törlőkendővel, a váltóruhával, a 2 nyálkendővel, a 3 cumival, a 4 csörgővel, és sikerüljön átöltöznöd (vagy talán előfordul, hogy már az sem baj, ha nem), és ha nagyon összeszedett napod van, talán nem felejted otthon a telefonodat, a kulcsodat, sőt a pénztárcádat sem. Miután elindulsz, talán egy rövidebb időre mintha kisütne a nap, de aztán sokszor igen hamar, újból beborul az ég. 

„Csak ezt a napot éljem túl!” – és ismét ez a mondat jár a fejedben. Akkor, amikor a nagy kiruccanás során a babakocsiban a séta felénél felébred, és egészen hazáig megállás nélkül üvölt. Amikor a baba-mama tornán csak ő nem hagyja tornázni az anyukáját. Amikor az orvosi rendelőben igen hangosan szabotálja, hogy levetkőztesd. Amikor a családi összejövetel kellős közepén kézzel-lábbal harcol az ellen, hogy átpelenkázd. Amikor az étteremben nem hajlandó nyugton maradni, és az összes tekintet rátok szegeződik… „Mit bámultok? … Csak ezt a napot éljem túl!” - gondolod, vagy inkább már motyogod is az orrod alá.

Aztán az is előfordul, hogy nem csak néznek. „Pedig Te olyan nyugodt gyerek voltál” – mondja neked anyukád, miközben harci pelenkázást folytatsz babáddal. „Hát, az én unokám mindig olyan édesen alszik a babakocsiban” – mondja a szomszéd néni, miután végre hazaértél az üvöltő gyerekkel a sétából, és pánikhangulatban keresgéled a lakáskulcsod a millió cucc között, hogy végre magatokra zárhasd a lakásajtót. Az étteremben pedig végül csak beszól a szomszéd asztalnál ülő házaspár - szigorúan úgy, hogy Te már ne tudjál reagálni, mert már felvették a kabátjukat, csak még ‘mellesleg’ hátrafordulnak: „Anyuka, ezt a gyereket meg kéne nevelni!”… „Most tényleg ezt mondta? Ti is hallottátok???... Csak ezt a napot éljem túl...”

Ezekben a helyzetekben, amikor kisbabád próbára teszi a türelmedet, nemigen létezik olyan megoldás, amit egy figyelmetlenebb, vagy kevésbé jóindulatú rokon, barát, ismerős vagy akár egy egyenesen rosszindulatú, megkeseredett idegen ne tudna megjegyzés nélkül hagyni. Ha túl engedékenynek mutatkozol a helyzet kezelésében az lesz a baj, ha pedig túl szigorúnak, az lesz a baj. Az ő szemükben, amikor kisbabád feldobja neked a labdát, Te már addigra régen elrontottál valamit, vagy mindent is. Ők azt nem látják, hogy milyen az, amikor babádnak jobb napja van, és békésen végigalussza a sétát a babakocsiban, mosolyogva elfoglalja magát a baba-mama tornán, szó nélkül hagyja magát levetkőztetni a rendelőben, együttműködik pelusozás közben, vagy érdeklődve szemlélődik az étteremben. Valójában azonban nem is az a fontos, hogy ők ezt látják, vagy nem látják. Az a fontos, hogy Te vedd észre ezeket a pillanatokat is! Mert bizony van olyan, amikor frissen mosott a hajad, a babád is jó hangulatban van, még  a pénztárcádat sem felejtetted el betenni és a férjed is a kék cumit hozza a zöld helyett… ja nem, ez megint a zöld… de Téged most ez nem is érdekel!

Stern D. (1998). Anya születik. Budapest: Animula Kiadó